2012. március 28., szerda
Igazából
már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja
volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt.
Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem
volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az
érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol
tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy
biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és
összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban
szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb
lettem mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam
egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igazi önmagam!
2012. március 27., kedd
Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté
érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a
szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a
mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a
szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt
úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő..
2012. március 21., szerda
2012. március 20., kedd
2012. március 19., hétfő
2012. március 16., péntek
2012. március 14., szerda
2012. március 13., kedd
2012. március 7., szerda
Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a
törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a
megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a
küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy
meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem
érdemes mást, csak a legtöbbet.
2012. március 6., kedd
2012. március 4., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)