Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt.

 

A sikeres nő az, aki erős alapokat tud építeni azokból a téglákból, melyeket mások hozzávágnak..

A kolibri nem csak egy egyszerű madár. A szíve ezerkétszázat ver egy perc alatt, és nyolcvanat csap a szárnyával egy másodperc alatt, és ha lefogod a szárnyait, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal. Ez itt bizony nem egy átlagos madár, ez egy valóságos csoda. Lelassították a szárnyait egy mozgóképpel, és tudjátok, mit láttak? Hogy a szárnyai nyolcas alakban mozognak. Na, és azt tudjátok, hogy a nyolcas mit jelöl a matematikában? A végtelent.

- Fogj egy tányért és vágd földhöz!
 - Kész.
- Eltört?

- Igen.

- Most kérj tőle bocsánatot!

- Bocsánat!

- Ugyanolyan lett mint volt?

- Nem.

- Mostmár érted..?

Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.

Nincs is annál a napnál komorabb, mint amelyen ráébredünk: mindaz, ami mostanáig fontosnak látszott számunkra, valójában egy óriási csalódás..

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: olcsó, sablonos ajándék, amit senki sem kér. Nem visszaváltható, csak csendben fogyasztható. Megesszük, mert ha már megvettük, ne vesszen kárba. Habzsoljuk, pedig igazából nem is ízlik. Igaz, néha találunk köztük krémeset, vagy tejszínest, de azoknak az íze túl hamar elillan a szánkban, és a doboz alján ott marad a fognyűvő mogyoró, amiket ha elfogyasztunk, nem marad másunk, mint egy üres doboz, tele aranysárga, gyűrött papírgalacsinnal..

A bizalom olyan, mint a radír. Minden egyes hiba után egyre kisebb..

Add meg az esélyt neki, hogy szeressen a maga módján, úgy, ahogy ő tud, úgy, ahogy neki megy. Onnantól, hogy elengedsz minden görcsösséget, elér hozzád az, amit ad, és érezni is fogod azt, amit kapsz ahelyett, amire vágysz. Idővel pedig rájössz: ez bőven elég. Egyébként meg lehet, hogy ez már jóval több, mint amit adni képes, szóval csak hagyd. Tedd félre a görcsösséget, a vágyat, hogy szeressen, jobban, úgy, ahogy te őt, ugyanis nem tudhatod. Lehet, hogy nem is lenne elég, ha úgy szeretne, ahogy azt te várod, vagy ahogy te szereted. Lehet, hogy amit ő tud adni sokkal több, mélyebb, másabb, valami olyan, amit elképzelni sem tudtál eddig. Ha hagyod, hogy adjon, mindent meg fogsz kapni. Ne korlátozd elvárásokkal, és rájössz, igazából mindig azt kapod mindenkitől, amire épp szükséged van.

Szeretem a férfit, nem azért, mert szép, nem azért, mert okos, mert tanult, mert zseniális, mert hősies, mert odaadó, nem azért. Hanem szeretem, egyszerűen azért, mert csak ő tudja nekem adni azt a mámort, ami nélkül nem tudok élni..!