Igazából
már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja
volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt.
Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem
volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az
érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol
tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy
biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és
összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban
szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb
lettem mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam
egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igazi önmagam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése